Hideg plazma lehetséges gyakorlati alkalmazása az élelmiszeriparban

2010. január 24. | Szerzõ: admin |

coldplasma1.jpg

A fizikában és a kémiában a plazma ionizált gáz, másképp fogalmazva a negyedik halmazállapot a szilárd, a folyékony és a gáznemű mellett. Az ionizált jelen esetben azt jelenti, hogy hő hatására (tízezer kelvin körül) az alkotó atomokról egy vagy több elektron leszakad, így a plazma ionok és szabad elektronok keveréke lesz. Az elektronok már nincsenek az atomokhoz kötve, így a plazmában szabadon és nagy sebességgel mozoghatnak, ahol atomokkal vagy molekulákkal ütközve reaktív ágenseket (pl. szabad gyökök) hoznak létre, melyek hatékonyan pusztítják a patogén mikroorganizmusokat.

Egy innovatív technológiának köszönhetően szobahőmérsékleten és atmoszferikus nyomáson is elő lehet állítani plazmát, az ún. ’hideg plazmát’, ha két elektróda közé hélium és oxigén keverékét juttatjuk. Az eddigi vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy az eljárás hatékonyan és gyorsan csökkenti egyes kórokozók számát (pl. Bacillus subtilis, E. coli, Listeria spp. stb.) élelmiszerekben és különböző felületeken. Ajánlások szerint ez a technológiai újdonság alkalmazható az élelmiszeriparban használt víz, csomagolóanyagok és felületek (pl. szállítószalag) fertőtlenítésére is.

Szóljon hozzá!

 

Captcha Captcha Reload

*

code